Szülők tájékoztatása a 2014. évi tankönyvrendelésről
Tisztelt Szülők!
A jövő évi tankönyvek megrendeléséhez az idén is nagyon rövid időt enged meg az idevonatkozó jogszabály. A rendelhető könyvek listáját az iskolák csak április 10-én kapják meg a Tankönyvellátótól, így addig a tanárok sem tudnak dönteni arról, hogy melyik könyvből fognak jövőre tanítani. A szűk határidő miatt a diákok egyéni rendelését az iskola csak akkor tudja a Kellónak időben elküldeni, ha a szülők a kitöltött tankönyvigénylő lapokat még a tavaszi szünet előtt visszajuttatják az osztályfőnököknek. Így valószínűleg a kézhezvétel és a visszaküldés között csak egy vagy két nap fog rendelkezésre állni. Sajnos csak így remélhető, hogy elkerülhetőek lesznek a tavalyihoz hasonló problémák, például hogy bizonyos könyvek késve érkeznek meg. Ezért kérek mindenkit, hogy még időben nézzen utána, hogy melyik tankönyvre nem lesz jövőre szükség, mert például azt már az idősebbik testvér korábban megvette, és ezt figyelembe véve töltsék ki a tankönyvigénylő lapot. A lapokat a levelezőlistákon elérhető szülők e-mailben is megkapják, de az iskola honlapjáról is le lehet majd tölteni azokat.
A támogatásra jogosult szülőknek nyilatkozniuk kell a jogosultságról. Azok is töltsék ki a lapot a megfelelő helyen, akiknek nem jár kedvezmény. A nyilatkozatot a tankönyvigénylő laphoz csatolva kérjük visszaküldeni.
tovább »