Templomi viselkedés
Itt sok hasznos információt találhat a templomot ritkán látogató ember és a naponta templomba járó is. Van ugyanis néhány dolog, amit teljesen reflexszerűen, a célját nem ismerve végzünk, sőt előfordulnak rossz beidegződések is.
A bejáratnál találunk egy szenteltvíztartót. Ha akarjuk, mártsuk bele ujjaink hegyét és vessünk keresztet. Ez a gesztus emlékeztet keresztségünkre és eltörli a bocsánatos bűnöket (ha nincs súlyos bűnünk). Ezután keressünk helyet (lehetőleg minél előrébb, az ősegyházban hátul csak a nyilvános bűnösök álltak). Mielőtt beülünk a helyünkre, hajtsunk térdet az Oltáriszentség felé kifejezve imádatunkat. Figyeljünk az örökmécsesre, nem biztos, hogy az Oltáriszentséget a szentélyben őrzik! Főleg nagy templomban gyakori, hogy a Szentség egy mellékoltárnál, sőt külön ajtóval elzárt szentségi kápolnában van. Ha ilyenkor mechanikusan térdet hajtunk az oltár felé, az közönséges bálványimádás. Fontos továbbá, hogy a keresztvetést és a térdhajtást ne próbáljuk összekötni, bármilyen sok rossz példát látunk! Ez két különböző gesztus, ha egyszerre próbáljuk csinálni, csak egy nevetséges akrobatamutatvány sikerülhet belőle és nem tudunk arra figyelni, ami eme gesztusok célja lenne.
Ha egy templomot nem imádság céljából látogatunk meg, csak kirándulunk és szeretnénk körbejárni, akkor akkor hajtsunk térdet az Oltáriszentség felé, amikor a legközelebb vagyunk hozzá (pl. amikor a szentélyhez érünk).
A templomban csöndben kell lenni akkor is, ha semmilyen szertartás nincs, vagy nincs senki a templomban. Ez azért fontos, mert a katolikus templomokban őrizzük az Oltáriszentséget és aki mással beszélget, az Vele tiszteletlen. Természetesen a csönd nemcsak külső, hanem belső csöndet is jelent. Kérjük ezt tiszteletben tartani különösen az esküvő, keresztelés előtti gyülekezéskor, a templomot nem "kibérelték", hanem az Isten házába jöttek egy szentséget ünnepelni!
Felkészülés a szentmisére
Aki elkésik a miséről, az nem tud rá készülni sem.
Vasárnap ez bűn is, ha pedig valaki sokat késik, misemulasztásnak számít. Ezért inkább 10 perccel előbb érkezzünk, mint 1 perccel később. A Rózsafüzér-társulat az esti mise előtt már félórával közösen végzi a szentolvasót, bekapcsolódhatunk ebbe is, vagy imakönyvünkből, saját szavainkkal készülhetünk. Javaslat: kérjük a Szentlelket, hogy űzzön ki elménkből minden a világgal kapcsolatos gondolatot, legyen az egyébként hasznos, vagy haszontalan, hogy egészen a szentmiseáldozatra tudjunk koncentrálni, hiszen ez a világ legnagyobb eseménye.
Gyóntatás a mise alatt
Nálunk (egyelőre) két pap is van, ezért vasárnap minden mise előtt és alatt van gyóntatás. Ha lehet, még a mise előtt végezzük el szentgyónásunkat, hogy a misén teljes figyelmünkkel részt vehessünk! Ha ez nem is sikerül, az elégtétel elvégzésével mindenképpen várjuk meg a mise végét! Ha a gyóntatószékben ég a villany, ne álljunk az ajtó mellé, akármilyen tömeg is van a templomban, még akkor se, ha épp nincs bent senki! Ha túl közel állunk a gyóntatószékhez, senkinek se lesz kedve gyónni, hiszen kihallatszhat, ami odabent történik. Minden tapintat ellenére így is előfordul, hogy valaki túl hangosan gyónik. Ne felejtsük el, hogy ha meghallunk valamit a gyónásából, a gyónási titok minket is köt, ugyanúgy, mint a papot!
Testtartások a szentmisén
A Római Misekönyv Általános Rendelkezései szerint a misén állni kell a bevonulástól a könyörgés (Collecta) végéig, az Allelujától az Evangélium végéig, a Hitvallás és az Egyetemes Könyörgések alatt, a Prefációtól az átváltoztatásig, majd utána az áldozásig, végül az áldás és a kivonulás alatt.
Térdelni kell az átváltoztatás előtti csengetéstől (epiklézis) az "Íme, hitünk szent titka" akklamációig és az Isten báránya végétől az áldozást jelző csengőszóig.
Tehát állni kell, amikor imádkozunk, az olvasmányokat (az Evangélium kivételével) és a prédikációt pedig ülve hallgatjuk. A magyar egyházban ennél lényegesen kényelmesebbek vagyunk, mivel már az Uram irgalmazzra leülünk, az áldozati részben is mindössze a Miatyánkra állunk fel.
Az albertfalvi plébániatemplomban 2002 ádventjétől bevezettünk egy köztes állapotot, miszerint az általános szokáshoz képest állunk az Uram irgalmazz, a Dicsőség és a Könyörgés alatt. Egyre több templomban vezetik ezt be, kérjük, ne "szigorítást" lássanak ebben, hanem azt a célt, hogy a bűnbocsánatot ne kényelmesen ücsörögve kérjük, és ne ülve dicsőítsük az Istent. Természetesen az idősek, betegek nyugodtan ülhetnek végig az egész misén, de ha tudnak állni, ne üljenek le akkor se, amikor az újabb rend szerint állni kell, mert megzavarják a többieket.
Mise alatt ne végezzünk magánimádságot (pl. rózsafüzér), se a pappal ne mondjuk együtt az ő szövegét! Vannak imádságok, amelyeket mindenki együtt mond, vannak, amelyeket csak a hívek és van sok olyan szöveg, amelyeket a papnak egyedül kell mondania!
Áldozásnál
A legfontosabb, hogy áldozni az a katolikus hívő mehet, aki nincs súlyos bűn állapotában és felkészült. Aki nem jár rendszeresen templomba, vagy más súlyos bűne van, először rendezze kapcsolatát az Istennel a gyóntatószékben, ne menjen áldozni! A legtöbb vallását nem gyakorló emberen látszik is, hogy nem áldozhat. Ne csodálkozzon, ha pl. egy gyászmisén a pap kérdéseket tesz fel neki az áldozás előtt, vagy meg sem áldoztatja.
Induljunk el időben, amikor a ministráns áldozásra csönget, ne akkor, amikor a pap már az oltár előtt áll kezében az Oltáriszentséggel. Kettes oszlopba álljunk be. Ha a pap felváltva hol az egyik, hol a másik oszlopból áldoztat valakit, az zökkenőmentessé (és gyorsabbá) teszi az áldoztatást. Ugyanezért abba az oszlopba álljunk be, amelyik oldalról jöttünk. Ha ez nem is sikerül, akkor se akarjunk azonnal visszamenni a kívánt oldalra a másik áldozó előtt! Menjünk el oldalra és a sor végén menjünk vissza a saját oldalunkra!
Áldozás előtt és után nem kell keresztet vetni (bár nem is tilos). Amikor a pap felmutatja az Oltáriszentséget és azt mondja, hogy "Krisztus teste", mondjuk hangosan, hogy "ámen"! Ez egy hitvallás, a pap innen tudja, hogy valóban hisszük, hogy az Krisztus teste és megáldoztathat minket. Ha nyelvre áldozunk, kissé nyújtsuk ki a nyelvünket és várjuk meg, amíg a pap ráhelyezi a szentostyát. Nem kell harapni, ajakkal elkapni, nem kell aggódnunk, hogy a Szentség leesik, eltörik, vagy hogy megnyaljuk a pap ujját, ha hagyjuk, hogy a pap tegye a nyelvünkre. A papnak megvan a rutinja, hogy hiba nélkül megáldoztasson minket.
Ha kézbe szeretnénk áldozni, kezünkkel formáljunk bölcsőt az Úr Jézusnak a következőképpen: emeljük kezünket mellmagasságba, jobb kezünket tegyük alulra, erre keresztbe bal kezünket. Tenyerünket ne feszítsük hátra, de ne is hajlítsuk túlságosan be. A Szentséget jobb kézzel vegyük ki bal kezünkből és így vegyük magunkhoz. (Bal kezesek értelemszerűen pont fordított kézzel csináljanak mindent.) Áldozás után nézzük meg, hogy maradt-e morzsa a kezünkön az Oltáriszentségből, ne szórjuk a földre, vagy töröljük a nadrágunkba a legkisebb morzsát sem! Fontos, hogy időben döntsük el, hogy nyelvre, vagy tenyérbe szeretnénk áldozni, ha áldozáskor kapkodunk, az zavaró, de előfordult már az is, hogy az áldozó kiverte a kelyhet az áldoztató kezéből.
Ha két szín alatt áldoztatnak, csak nyelvre lehet áldozni (ezt általában hirdetik is).
Áldozás után ne hajtsunk térdet az oltár felé, több okból sem. Egyrészt ha magunkhoz vettük az Úr Jézust, ott van a szívünkben, értelmetlen a szentély végében lévő tabernákulum felé térdet hajtani. Másrészt lehet, hogy a tabernákulum -- épp az áldoztatás miatt -- épp üres.
Mise után
Ne rohanjunk el rögtön, nem zárják a templomot azonnal. Adjunk hálát az Úr Jézusnak, hogy találkozhattunk vele, halhattuk tanítását, magunkhoz vehettük szent Testét. Esetleg elevenítsük fel a hallott evangéliumi részt és/vagy a prédikációban hallottakat, hogy legalább egy gondolattal gazdagabban mehessünk haza. Vegyük komolyan a mise utolsó felszólítását: "Ite missa est!" = Küldetésetek van! (A magyar szöveg nem éppen korrekt szabad fordítás: menjetek békével!) Dicséretes módon sokan szoktak megállni mise után a templom előtt, főleg vasárnap. A szentmise az imádság közös alkalma, a mise után pedig beszélgetéssel, kapcsolatépítéssel éljük meg a közösséget!
Rendkívüli helyzetek
Ha valaki zajong a templomban (pl. ittas, vagy egyszerűen botrányt akar csinálni), ne féljünk határozottan fellépni vele szemben! Ha egy ilyen emberhez odalép két férfi, halkan és szelíden is könnyűszerrel távozásra tudják bírni. Ha mégsem, hívjanak rendőrt, semmiképpen ne hangoskodjanak, erőszakoskodjanak. Előfordul perselyfosztogatás is, figyeljünk a gyanúsan viselkedő, perselyre ráborulva "imádkozó", a könyves asztal mögött elbújó emberekre!
Ha valaki rosszul lesz a templomban, aki a közelében van, támogassa el a sekrestyéig. Ha elvesztette az eszméletét, ellenőrizzék az életfunkcióit, lazítsák meg a ruhadarabjait és szóljanak a sekrestyésnek. Ilyenkor mindenképpen mentőt kell hívni! A mentőt várni kell a templomkapuban. Ha a beteg állapota súlyos, szóljanak a misézőnek, az tud orvost kérni, intézkedni, szükség esetén a misét félbe szakítva a szentségeket kiszolgáltatni és tudja tájékoztatni a híveket is arról, amiről feltétlenül szükséges tudniuk. Ne állják körül a beteget, ne kíváncsiskodjanak, csak az menjen oda, aki tud is tenni érte! A többiek imádkozzanak érte!
Idősek, nehezen mozgók csúszós időben inkább ne jöjjenek templomba, ez természetesen nem számít számukra misemulasztásnak. Nagy melegben a szívbetegeket teszik jól, ha otthon maradnak. Ilyenkor a sok ember miatt templom még melegebb, kevés a levegő. Nincs értelme az egészségüket, életüket veszélyeztetni. (Nyáron rendszeresen mentőt kell hívnunk idős, beteg hívekhez.)
Tűz esetén hangos "Tűz van!" kiáltással hívják fel a többiek figyelmét a veszélyhelyzetre! Viszont kerüljük a pánikkeltést!
Ilyenkor mindenkinek el kell hagynia a templomot. A sekrestyés kinyitja az összes lehetséges kijáratot, mindenki induljon meg fegyelmezetten a hozzá legközelebbi kijárat felé. Segítsük az idősebbeket, a gyerekeket és nyugtassuk meg, aki pánikra hajlamos! A tűzoltókat az értesítse, aki tudja is tájékoztatni őket, hogy pontosan hol, mi ég, mit veszélyeztet, van-e emberélet veszélyben! Ha valaki életveszélyben van, az életmentést feltétlenül meg kell kezdeni, de az tegye, aki nem sodorja veszélybe a saját életét is! Az oltást akkor kell megkísérelni, ha van rá esély, hogy el tudjuk oltani. Tűzoltókészülékeket nemsokára elhelyezünk a sekrestyében és a kóruson. A fölösleges hősködés eredménye súlyos füstmérgezés és balesetek lehetnek!