Könyvajánló
Kevés író tudta olyan épen megőrizni magában a gyermekkorát, mint Mark Twain, s annyi humorban feloldani iránta érzett nosztalgiáját, hogy a szereplőkkel egykorú, tizenéves olvasó épp akkora élvezetet talál benne, mint a felnőtt, ha újra belemerül. Az 1884-ben megjelent Huckleberry Finn kalandjai az egész amerikai irodalom egyik alapkönyve. A csavargás, az örök úton levés, a menekülés a polgári konvenciók elől megannyi későbbi regény – és film – témája. Huck nem olvasmányainak bűvöletében él, nem kalandvágy, hanem elemi szabadságösztön hajtja – ezért lesz társává, majd barátjává a szökött rabszolgának, Jimnek, akivel együtt sodródnak a nagy folyón, a Mississippin, az író hajdani matrózéveinek színhelyén, s közben feltárul előttük az amerikai Dél panoptikuma.
Fontos része a könyv varázsának a nyelv: a különféle beszédmódok, dialektusok hallatlan elevensége. Bartos Tibor győzi erővel, szókinccsel és leleménnyel – az ő új fordításában Mark Twain hősei végre a maguk sajátos nyelvén és észjárásával szólalnak meg magyarul.
A vihar egy új-zélandi kikötő partjától elold egy vitorlás hajót, amelyen tizenöt fiúintézeti növendék alussza az igazak álmát. A hajón e pillanatban vétkes könnyelműségből senki más nem tartózkodik, s az orkán szédítő sebességgel elragadja. Mire a szerencsétlenséget felfedezik, a vitorlásnak – tizenöt fiatal utasával együtt – nyoma vész. A hatóságok és a hozzátartozók hosszas, eredménytelen kutatás után beletörődnek a megváltoztathatatlanba, nem úgy, mint a nyílt óceánon felriadó utasok: a gyerekek.
A szigetre vetődésük után a gyerekek felépítik ideiglenes társadalmukat, és összefogásukkal átvészelik a kényszerű helyzetet.
A Gyémántmesék harmincegy története 1905-ben jelent meg először egy kötetben. Krúdy egészen ifjan írta kicsiknek szóló meséit, amikor első házasságából sorra születtek gyermekei, s mint ifjú apa és kezdő író, tudta jól, mi kell a gyermeki szívnek, fantáziának.
A költőóriás Arany János fia, László mindössze tizennyolc éves, mikor nővérével együtt népmesekutató körútra indul Székelyföldre. A gyűjtés a magyar folklór kiváló alkotásait szedi csokorba: népmeséket állatokról, együgyű és furfangos emberekről, táltosokról és királyokról, egy olyan csodálatos világról, amely évszázadok, évezredek óta ott él népünk emlékezetében.
E könyv az ő gyűjtéséből ad közre egy tucatnyi mesét, melyeken már generációk nőttek fel. A kiskakas gyémánt félkrajcárja, A kismalac és a farkasok vagy Babszem Jankó egyaránt jó ismerőse felnőttnek, gyereknek. Ebben a kötetben ismét találkozik velük, de talál néhány olyan szép mesét is, amelyet mostanában sehol sem olvashatott.
Mi ez a “Virágoskert”? Pannónia, tehát Magyarország, a magyar nemzet. Ebben pompáztak, virultak e föld ékes virágai: vérpirosak, rejtekben illatozók, olykor idegen földbe plántáltan árválkodók… Ahány, annyiféle páratlan szépség. Mit nyújt ez a rendhagyó gyűjtemény? Egy csokorra valót ismert vagy elfelejtett virágainkból, melyek valójában soha nem veszítettek pompájukból, illatukból. Ma is bíborlanak, világítanak, védőn fölénk magasodnak, miközben mélyre nyúló gyökerekkel egybetartják alattunk ezt a megszabdalt földet, és megnyitják fölöttünk a gyakran sötétbe boruló eget… Példaképek a X—XVII. századi magyar múltból.
A Gyűrűk Ura tündérmese, minden idők legnagyobb tündérmeséje. Tolkien képzelete szabadon, ráérősen kalandozik a könyv három vaskos kötetében – vagyis abban a képzelt időben, mikor a világ sorát még nem az ember szabta meg, hanem a jót és szépet, a gonoszat és álnokot egyaránt ember előtti lények, ősi erők képviselték. Abban az időben, mikor a mi időszámításunk előtt ki tudja, hány ezer, tízezer esztendővel a Jó kisebbségbe szorult erői szövetségre léptek, hogy a Rossz erőit legyőzzék: tündérek, féltündék, az ősi Nyugat-földe erényeit őrző emberek, törpök és félszerzetek, erdő öregjei fogtak össze, hogy a jó varázslat eszközével, s a nagy mágus, Gandalf vezetésével végül győzelmet arassanak, de épp e győzelem következtében elenyésszen az ő idejük, s az árnyak birodalmába áthajózva átadják a földet új urának, az emberfajnak. Különös világ ez az emberfölötti – vagy emberalatti – lényekkel benépesített Középfölde. Anyagi valósága nincs. Baljós, fekete várai, csodás fehér tornyai, fullasztó, sűrű erdei, gyilkos hegyei, sötét mélységei gondoskodnak róla, hogy egy pillanatig se érezzük magunkat a fogható valóság közegében. Különös, hisz ebben a mesevilágban, ahol oly ékesen virágoznak a lovagi erények, véletlenül sem találkozunk az emelkedett eszményeket hirdető kora középkori lovagvilág fonákjával, az eszmények máza alatt a könyörtelen társadalmi tagozódással, elnyomással, nyomorral, létbizonytalansággal; ebben a világban a jó is, rossz is vele születik a szereplőkkel, ott rejlik a szívük mélyén; a könyv személytelen szereplője a morál, az pedig kiben-kiben belső parancs. Göncz Árpád nyomán