Diskurzus az egészségről

Diskurzus az egészségről
Október 18-án, pénteken 18 órakor iskolánk vendége volt egykori diákunk, a világszinten is elismert belgyógyász, gasztroenterológus és kutatóorvos, Dr. Schwab Richárd, aki emlékeiről, pályafutásáról és az egészséges életmódról vallott hitvallását is megosztotta a díszteremben összegyűlt nagyszámú közönséggel. Az informatív két óra első felében a doktor úr kutatásairól és eredményeiről beszélgetett Szászi Józseffel, egykori biológiatanárával, majd a hallgatóság kérdéseire is válaszolt, konkrét helyzeteket és problémákat is körüljárva.


Mindig büszkeséggel tölt el bennünket, ha gimnáziumunk egykori diákjai visszatérnek hozzánk, megosztják velünk tapasztalataikat, életüket, nehézségeiket és örömeiket. Jó látni, ha egy ember, akit fiatal kamaszként ismertünk, most már sikeres, boldog, elégedett, megállta a helyét az életben, eredményesen szolgálja Isten teremtett világát és embertársait, akik abban vannak. Dr. Schwab Richárd látogatása is ilyen érzésekkel töltött el minket, hisz a hazai és nemzetközi orvosszakmában is egyaránt elismert vendégünk nagy örömmel és lelkesedéssel érkezett Alma Materébe. Ez az emberi kötődés már abban is kifejeződött, hogy vendégünk a nyilvános beszélgetés előtt egykori általános iskolai biológiatanára, Vastagh Rita néni sírját is meglátogatta a ciszterci templomban, megemlékezve az egykori nagyhatású pedagógusról, aki a tudományterület szeretetét még ifjúként szívébe oltotta. Dísztermünk színpadán is felidézte indulását, és azt, hogy hogyan kezdett egyre jobban elmélyülni mindabban, amit máig küldetésének érez átadni.
Hivatásának alapjaira vendégünk egy érdekes anekdotával világított rá: amikor Pap Ákos kutatócsoportjának tagjaként a 90-es években lehetősége volt az akkoriban a hasnyálmirigykutatás fellegvárának számító glasgow-i egyetemen tanulni a szakterület egyik legnagyobb tekintélyének számító Clem Imrie-től, Schwab megkereste a neves professzort, hogy szeretne tőle néhány szakkönyvet kérni, ami a legújabb kutatások eredményeinek alapjait összefoglalja. Imrie kért egy nap türelmet, másnap pedig behívta a lelkes fiatalt az irodájába és egy Bibliát adott neki, mondván: „A legtöbbet itt tanulsz az orvoslásról.”
A beszélgetés természetesen a múlt felidézésén túl elsősorban az általunk is tapasztalható jelenkor, a modern világban élő ember kihívásaira fókuszált. Dr. Schwab Richárd a saját lendületes, vidám, ugyanakkor mindvégig szigorúan tudományos stílusát megőrizve részletesen belement hosszú orvosi praxisának és kutatásainak eredményeibe, a biológiai és biokémiai folyamatok ismertetése mellett azonban az ebből levonható tanulságokat, objektív következtetéseket is megosztotta velünk. Előbbiek részletezésével a hallgatóság az emberi test, a szervezet működését ismerhette meg jobban és mélyebben, utóbbiak pedig tanácsokkal szolgáltak ahhoz, hogy a drága és időigényes gyógykezelések helyett milyen preventív módszerekkel építsük fel újra bélrendszerünk és testünk belső diverzitását. Olyan konkrét témákat és problémákat is érintett vendégünk, mint a civilizációs betegségeket, az elhízást, a dohányzással kapcsolatos problémákat, az állati fehérjék feldolgozásának nehézségeit. Ezen a ponton a doktor úr kiemelte, hogy nem szükséges feltétlenül átállni a vegán életmódra, de mindenképpen érdemes drasztikusan megnövelni a nyers zöldségek fogyasztásának mértékét. A közönség kérdéseire válaszolva hallhattunk még az étkezések idejének szabályozásáról, a finomított szénhidrátokkal, a fehérjeporokkal és az alkohollal kapcsolatos problémákról, a kamaszok sokszor egészségtelen étkezési szokásainak megváltoztatásának lehetőségeiről. A kávéról azonban kiderült, hogy önmagában akár kifejezetten jótékony hatása is lehet, amennyiben nem édesítjük és nem borítja fel az alvásciklusunkat. 
Az elhangzottakat Orosz Ágoston igazgató úr a beszélgetés végén, amikor megköszönte Dr. Schwab Richárd és Szászi József tanár úr részvételét, elmésen össze is foglalta, amikor megfogalmazta: számunkra, keresztények számára fontos üzenet, hogy Krisztus meghalt értem a kereszten, az Isten fia életét adta értem, felelős emberként fel kell tennem tehát a kérdést: Mit teszek én magamért?
Vendégünk részéről egy nagyon előremutató és fontos kezdeményezés is elhangzott: Dr. Schwab Richárd megfogalmazta, hogy dietetikus kutatótársaival szívesen létrehozna itt az iskolában egy csoportot olyan diákokból, akik mélyen érdeklődnek a biológia és a kémia, valamint az egészségtudatos életmód iránt és hozzá hasonlóan elkötelezettek a társadalom szemléletének formálásában. Ezeket a tanulóinkat ő munkatársaival együtt felkészítené a legújabb kutatásokon alapuló egészséges életmód elméleti alapjaiból, hogy ők aztán hazatérve diáktársaik és családjuk szemléletét formálva egyfajta „kék-zónákat” hozzanak létre saját kis mikrokörnyezetükben, így kis lépésekben segítve a társadalmat egy szebb és egészségesebb jövő kialakításában, hogy helyesen és bölcsen teljesíthessük az Úr parancsát: „töltsétek be a földet és vonjátok uralmatok alá.” /Ter 1,28/
2024.10.23