Adventi lelki nap iskolánkban
2024. december 14-én, az országszerte ledolgozandó szombati munkanapon iskolánk diákjai és tanárai számára lelki napot szervezett a hittanos munkaközösség. Az idei közös alkalmunk különlegessége, hogy ezúttal a meghívott atyák és a TeSók és nagyobb diákjaink által vezetett kiscsoportos foglalkozások mellett egyes osztályok idén a gimnázium tanárai által vezetett műhelyek közül válogathattak.
Eseménydús napot éltünk meg, ahol nem csupán csendes elmélkedésre, hanem tevékenyebb megújulásra is adódott lehetőség. Ennek keretében az 5-7. évfolyamok diákjai kis csoportokban nem csak körbejárták karácsony misztériumát, hanem kis betlehemeket is készítettek, amit a napzáró szentmisén Szlama Ákos atya meg is áldott. Az idősebb tanulók különféle műhelyek közül válogathattak, amire előzetesen feliratkoztak, így mindenkinek volt lehetősége kézműveskedni, bibliai ételeket végigkóstolni, elmélyülni az időgazdálkodás művészetében vagy Pió atya életében, és az isteni jelenlétet keresni a matematikában, a csillagászatban vagy a reklámok világában.
A közös lelki nap zárásaként a diákok ismét három program közül választhattak, így közösségünk egyes tagjai Mesics Richárd diákónus, egykori diákunk által vezetett csendes szentségimádással, mások Szlama Ákos atya celebrálásával megtartott szentmisével, vagy Molnár Attila Brúnó atya és paptársai által vezetett bűnbánati megtisztulással és gyónással zárták a napot. Különösen fontos volt, hogy a tanulók ezeken a záróprogramokon és az egész nap folyamán részesülhettek a bűnbocsánat szentségében, amennyiben megkeresték Előd atyát, vagy más, a napot velünk töltő lelkipásztort, így lélekben is megújulva, a szentségben megerősödve és bűneiktől megtisztulva készülhettek Krisztus születésének ünnepére.