Kötetbemutató és groteszk fordulatok a magyar kultúra napjára

Kötetbemutató és groteszk fordulatok a magyar kultúra napjára
A magyar kultúra napja alkalmából Ferenczy Noémi tanárnő szervezésben került sor egy hajdani diákunk kötetbemutatójára, valamint a JELENségek c. műsor iskolai bemutatójára. Lőrincz Tamás tanár úr beszámolóját és az alkalomhoz készített írásait olvashatják.


 
Egy őszinte hang
Locker Dávid: Beszsédkényszer c. verseskötetének bemutatója
Egy őszinte hang, amely már elvesztette eredendő ártatlanságát, és így mentes attól az illúziótól, hogy manírok nélkül fog megszólalni. Egy hang, aki a vallomásossága mögött kapaszkodna bár egyfelől a lírai én eltávolító álarcába – de az arca elé már nem teszi. Locker Dávid debütkötetének bemutatóján ültünk együtt 2025. január 20-án a Ciszterci Szent István Gimnázium dísztermében, abban, az intézményben, ahova 10 évvel ezelőtt még napi szinten járt, és amelynek rendszerébe már akkor is csak cipőkanállal félt bele, mint minden rendszerbe, amelyről biztosan érezte: nem rá szabták.
Talán innen, ebből a pozícióból indul az önéletrajzi ihletés, a kényszer, hogy minden fecsegésen túl, az irónián is túl ki kell mondania, ha hiányoznak számára az értékek, újra ki kell mondania az elkoptatott mondatokat: szép az élet.
Magyarfaktosok, hajdani és érdeklődő tanárok, családtagok – a mintegy 20-30 fős közönség – előtt láthatóvá vált egy pálya kezdete, Szatmárnémetitől (mely csak a szülők emlékein keresztül szűrődött sajáttá) Budapestig, a doktorátus, az irodalmi szalonok és a könyvkiadás rögös útjainak valóságáig. És hallhatóvá vált egy hang, amely felmutat számunkra valamit, amit átszűrt az életén, ami kikristályosodott út közben, a peremhelyzeten egyensúlyozva egy átésztétizált valóságon át, és amit kár volna veszni hagyni.

Leltár (lásd Örkény István azonos című egypercesét)
1 technikus (rátermett)
1 énektanár (úgy is, mint zongorista, sanzonénekes és zeneszerző)
13 lelkes diák
mintegy 78 főnyi közönség
1 gitár, 1 zongora (elektromos), néhány egzotikus hangszer
1 Tanárnő /okvetlenül nagybetűvel/
+ 1 „most sikerült legjobban, nagyon jól sikerült” – életérzés

A méhrákos Eszter torokszorító favásárlása, az embergyűlölő Marcell tarantinói vérfürdőt idéző intenzív kitörése, a homokóraközepi válságban szenvedő Réka, a fogolytábor utáni pillanatok, a hétköznapian esendő és szimpatikus (házas)párok, a szocializmus jelenkorba áttűnő vigyorgásai és vicsorgásai.
_______________________
Örkény István szövegeire építve adta elő a Fejér Holló Társulat Ferenczy Noémi tanárnő vezetésével és Radics Éva szereplésével a JELENségek c. műsorát, melyet eredetileg a Hetedhét Játékmúzeummal együttműködésben mutattak be 2024. november 23-án. A szövegek között Cseh Tamás dallamai, Weöres Sándor, Erdős Virág és Kányádi Sándor verseinek megzenésítései hangzottak fel.
 
2025.01.28