Szent Imre-ösztöndíj 2013

Szent Imre-ösztöndíj 2013
A Katolikus Központi Alapítvány pályázatot hirdet a Szent Imre ösztöndíj elnyerésére. Pályázhat minden 9-12. osztályos középiskolás, vagy felsőoktatási intézményben nappali tagozaton, első diplomás képzésben részt vevő, magyarországi tanintézményben tanuló katolikus fiatal. 


 A pályázatok elbírálása elsősorban a tanulmányi eredmény, az egy főre jutó jövedelem, a testvérek, eltartottak száma, a hitoktatásban és a közösségi életben való részvétel alapján történik. Döntés és kiértesítés 2013. decemberben várható.
Az ösztöndíjat egy tanévre lehet elnyerni. A kuratórium döntése után az Alapítvány az ösztöndíjassal szerződést köt az ösztöndíj folyósításának feltételeiről. A megkötött szerződés egy tanulmányi évre szól, az ösztöndíj újabb pályázat alapján ismételten elnyerhető. A Kuratórium határozata értelmében nem fogadható el annak a pályázata, aki az előző évi ösztöndíj-szerződésben foglalt kötelezettségének nem tett eleget.
 
Az ösztöndíjra pályázni kizárólag pályázati űrlapon lehet. Nyomtatványt bélyeggel ellátott válaszborítékkal az Alapítványtól lehet igényelni, vagy internetről is letölthető a http://uj.katolikus.hu/cikk.php?h=1975 honlapról. Információ telefonon: 1/342-6959 (munkaidőben). A pályázathoz csatolandó az oktatási intézmény vezetőjének, a helyi plébánosnak, hitoktatónak az ajánlása.
 
A pályázatokat 2013. szeptember 20-ig kell benyújtani postán a Katolikus Központi Alapítvány címére: 1071 Budapest, Városligeti fasor 45. A borítékra kérjük ráírni: „Ösztöndíj pályázat”. Csak a határidőre beérkezett és pontosan kitöltött pályázatokat tudjuk elbírálni. A kiértesítés postázásához a pályázat mellé bélyeggel ellátott, megcímzett válaszborítékot kell csatolni. A pályázatokat nem őrizzük meg és nem küldjük vissza - olvasható a pályázati űrlapon.
2013.09.02