Március 15. hőseire emlékeztünk

 Március 14-én, pénteken, az ország már gimnáziumaihoz hasonlóan, mi is megemlékeztünk nemzeti ünnepünkről, az 1848-as forradalmat elindító március idusáról. A kiszámíthatatlan időjárás miatt a műsort végül a díszteremben mutatták be, amit a 12. évfolyam tagjai élőben tekintettek meg, a többi osztály pedig az iskolarádió hangszóróin keresztül osztálytermükben kapcsolódhatott be a megemlékezésbe. Az ünneplés főszervezői ezúttal a 10.B osztály tagjai voltak, akik Ferenczy Sándor tanár úr és Ferenczy Noémi tanárnő segítségével készültek fel, de a műsorban részt vett a kis- és nagyénekkar Radics Éva tanárnő vezetésével, valamint közösségünk más zenész (többek között harsonás) diákjai és tanárai is.


A műsor formabontó nyitásában a Hymnus eléneklése után egy, az iskolai megemlékezésre készülő diák kis családi élete jelent meg, ahogy a 12 pontot igyekszik megtanulni és értelmezni. Hősünk ezután álomszerű utazáson vesz részt, ahol találkozik Petőfivel, Jókaival és a kiáltványt elsőként megfogalmazó Irinyi Józseffel a Pilvaxban. A jelenet során a szereplők persze értetlenül állnak az időbeli távolságból eredő kulturális különbségek előtt, de az események sodrásában hamar napirendre tértek a furcsaságok fölött, hiszen nemsokára eljutottak Landererhez majd elhangzottak a Nemzeti Dal lelkesítő sorai (könnyűzenei hangszereléssel, szólóénekesekkel) és, mintegy sűrítve, már szinte láttuk is, ahogy az akkor még csak vízióként megjelenő szabadságharc fegyveres összecsapássá eszkalálódik (ezt a 5-8. osztályos fiúk kórusa ábrázolta egy katonadallal), hiszen Jellasics seregei már átlépték az országhatárt és nemsokára megütköztek Móga János seregeivel Pákozdon, ahol a magyar nemzeti sereg kivívta első diadalát.
Mindezt lekövetve a műsor második felében városunk eseményei kerültek előtérbe, hogy a székesfehérvári polgárok hogyan élhették meg az emelkedett napok eseményeit, hogyan szerveztek maguk közt szinte napok alatt nemzetőrséget és más olyan bizottságokat, melyekben részt véve gondoskodni akartak szülőföldjük és családjuk biztonságáról, túléléséről. Fontos ez, hogy a nemzet nagyjai mellett mindannyian emlékezzünk lokális hőseinkről is, hiszen szűkebb pátriánk hagyományait nekünk kell megőriznünk az utókornak.
A változatos műsor során egyaránt jelen volt a kortárs szleng és a klasszikus irodalom, a drámai párbeszédek természetessége, a lírai emlékezés indulatai és a prózai dokumentumok tényszerűsége, a klasszikus-, népi és könnyűzene dallamai, így hullámzó sokszínűsége nem csak a tengert, de a közönség lelkét is föltámasztotta.
A megemlékezés végén Orosz Ágoston igazgató úr is kiemelte, hogy többek közt az ilyen sokszínű, magas színvonalú műsorok teszik különlegessé iskolánkat, ahol jó együtt ünnepelni és emlékezni; a jelenlevő végzős osztályokat is arra bátorította, hogy élményeik közt ezeket is vigyék magukkal. Lényeges üzenet ez, hiszen gimnáziumi közösségünk tényleg olyan alap és értékrend tud lenni, ami a változó világban, ahol mindig is „ömlött a zápor, jött az áradat, feltámadtak a szelek” sosem omlott össze, „mert sziklára volt alapozva.” /Mt 7,25/
2025.03.14