Nemzeti gyásznap iskolánkban
„Mondom néktek: mi mindig búcsúzunk.
Mert nincs napkelte kettő, ugyanaz
Mert minden csönd más, - minden könny, - vigasz,
Elfut a perc, az örök Idő várja…….”
/Reményik Sándor/
Kosztolányi Dezső: Halotti beszéd
részlet
Látjátok feleim, egyszerre meghalt
és itt hagyott minket magunkra. Megcsalt.
Ismertük őt. Nem volt nagy és kiváló,
csak szív, a mi szívünkhöz közel álló.
De nincs már. Akár a föld.
Jaj, összedőlt a kincstár.
Okuljatok mindannyian e példán.
Ilyen az ember. Egyedüli példány.
Nem élt belőle több és most sem él,
s mint fán se nő egyforma két levél,
a nagy időn se lesz hozzá hasonló.
Nézzétek e főt, ez összeomló,
kedves szemet. Nézzétek, itt e kéz,
mely a kimondhatatlan ködbe vész
kővé meredve, mint egy ereklye,
s rá ékírással van karcolva ritka,
egyetlen életének ősi titka.
Akárki is volt ő, de fény, de hő volt.
Mindenki tudta és hirdette: ő volt.
Tisztelt Kollégák, Kedves Tanítványaink!
Szörnyű tragédia történt péntek éjjel.
Az olaszországi Verona közelében balesetet szenvedett egy magyar fiatalokat szállító busz, tizenhatan meghaltak, huszonhatan megsérültek. A buszon a budapesti Szinyei Merse Pál Gimnázium tanulói, volt diákok, tanárok és egyikük családja utazott.
Szavakba nehezen foglalható fájdalmat, megrendültséget érzek.
Az emlékezés perceiben, a tiszteletadás szándékával szólok most mindenkihez.
Jézus tanításaiban központi helyet foglal el egy fogalom: ez pedig az örök élet.
Ez az örök élet pedig elválaszthatatlan Krisztus személyétől.
"Bizony, bizony mondom néktek, hogy a ki az én beszédemet hallja és hisz annak, aki engem elbocsátott, örök élete van; és nem megy a kárhozatra, hanem általment a halálból az életre." írja János könyve.
Jézus szenvedett Poncius Pilátus alatt: Ő, az Isten Báránya, magára vette a világ bűneit, a keresztfára szögezve meghalt értünk, hogy vére váltságán szerezze meg a mi megváltásunkat. Eltemették, de harmadnapra saját erejéből föltámadt. Föltámadásával bennünket is fölemelt, hogy az isteni életnek, vagyis a kegyelemnek részesei legyünk.
Ezt a hitet valljuk, ez a remény erősít, így várjuk a holtak föltámadását és az örök életet.
Ebben a reményben emlékezünk a szörnyű tragédiában elhunyt honfitársainkra, diáktársaitokra.
Az aulában a gyász, a búcsúzás gyertyáját állítottuk fel, mellé, kérem, egy-egy mécsest helyezzenek el az osztályokból a diákönkormányzati képviselők az első óra utáni szünetben.
„Ha élünk, az Úrnak élünk, ha meghalunk, az Úrnak halunk meg.” (Róm 14,7)
Köszönöm a figyelmet!
Orosz Ágoston
igazgató
Jézus mondja:
„Én örök életet adok követőimnek, nem vesznek el soha, nem ragadhatja ki őket a kezemből senki.” ( Jn 10,28)