Francia út
Március 16-án mindenki izgatottan érkezett a kék kapuhoz, hiszen ezen a napon indult el a 15 főből álló kis csoportunk-Wasztlné tanárnő és Neil tanár úr vezetésével-Franciaország, vagyis előszőr a Ferihegyi Repülőtér felé. Izgatottságunk tehát érthető volt, nem is beszélve arról a tényről, hogy számos diák, többek között én is, ezen alkalommal ült először repülőn. 2 és fél órával később már Párizsban vártuk érkező csomagjainkat. Ezután a repülőtér alatt vártuk vonatunkat. A több órás várakozási időt kártyázással, szóláncozással ütöttük el, kissé fáradtan. De megérte, hiszen a helyenként 300 km/h-s sebességgel száguldó TGV feldobta a csapatot.
Az érkezés, bemutatkozás után mindenki ,,beköltözött” új családja otthonába. A hétvégét a fogadó családok által szervezett programokkal töltöttük. A változatos egyéni programok (francia 1. osztályú focimeccs, palacsintasütés) mellett közös, városi sétát is tettünk. Vasárnap ,,lézerharcoltunk” fogadóinkkal. A rendkívül fárasztó, de izgalmas játékban, mindkét alkalommal a francia csapat bizonyult jobbnak, de ennek ellenére remekül éreztük magunkat.
A hét első napján a fogadó intézmény igazgatója és a cserediák program szervező tanára mutatta be az iskolát, amely természetesen egy jól felszerelt, kellemes légkört biztosító intézmény benyomását keltette. Az iskolalátogatás után hármas csapatokban 2, csapatonként eltérő tanítási órába nyerhettünk bepillantást, ezzel megismerve a francia oktatási rendszert.
Kedden szívós hideg volt. Az iskola előtti buszmegállóból közösen indultunk az óceánhoz a franciákkal. Első megállónk a Batz-sur-mer-i sótörteneti múzeum volt. Mielőtt beértünk volna a településre, már láttunk a járgányból több sólepárlót a környéken. Nem volt hétköznapi a látvány. A múzeum igen nyugatias, interaktív és modern volt, ahhoz képest, hogy egy kis faluban található. Láttunk több kristályt,é letképeket az akkori munkás emberekről, életnagyságú, fából készült lovat és még sok más egzotikus, csodálatos dolgot, melyekről ódákat lehetne zengeni. Múzeumlátogatás után lesétáltunk az Atlanti-óceán partjára a falun keresztül, ahol képet kaptunk a helyi építészet jellemzőiről. Mikor megérkeztünk, apály volt. A parton tartottunk egy közös pikniket, melyen jóízűen elfogyaszthattuk az előző nap igényesen elcsomagolt szendvicseket. Én mielőtt belekóstoltam volna a szendvics művészet egy részébe, óceán felé vettem az irányt. Két barátommal a sósvízhez sétáltunk. Mondtam magamnak: - Egyszer élek, miért ne tehetném bele a lábam a vízbe, miért ne tehetném meg? Lábaink megkóstolták a hideg vizet, megérte. Következő próbatevők már a francia leányok voltak. Továbbiakban elfogyasztottam a 6 emeletes minipalacsintámat és látván kortársaimat, felmentünk a sziklát csúcsára, melyekről letekintve az óceán tárult elénk hihetetlen magasságból. Mindegyikünk készített képeket, háttérben a láthatatlan, de látható Egyesült Államokkal. Én integettem is az kinnlakó rokonomnak. Wasztlné Horváth Gabriella tanárnő majdnem szívrohamot kapott miattunk. De megnyugtattam, hogy én figyeltem rájuk. Mikor vége lett eme izgalmas tetteknek elindultunk Guérande felé. Egy fiatal,25 éves körüli francia túravezető hölgy várt minket. A vár gigantikus méretű volt, melynek gy aranyos,kis ám jól kiépített város található,közepén egy templommal,melynek rózsaablakjait a többi kontinens országai is megcsodálnák. Kaptunk egy részletes tajékoztatást a vár történetéről,és egy körbevezetést a kaputól a belvárosig. Utána volt egy kis szabadidőnk melyben vásárolhattunk a helyi ócean vizéből lepárolt sóból. Tovább pár barátommal megkostoltuk a helyi specialitásokat. Sajnos szembesülnünk kellett az idő múlásával,így szomorúan,de megértően vissza kellett indulnunk Franciaország legzöldebb városába,Angersba. Az utazás jó hangulatban tellt.Magyar zenével terjesztettük a buszon a kultúrankat. Minden műfajt ugyanolyan tiszteletben részesítettünk. Ez az utazás alkalmas volt kapcsolat építésre, a francia nyelv tanulására és arra is ,hogy láthassuk hogyan élnek itt nyugaton a franciák,mennyivel másabb,mint itthon,édes hazánkban.
Egy szép napos reggelre ébredtünk, bár ez meglepő volt mivel egész héten borús időben jártuk Franciaországot. Első programunkon az angersi Szépművészeti Múzeumot látogattuk meg. Még nyitás előtt érkeztünk meg, s igy még a környező neoklasszicista házakat elemezve vártunk, hogy beléphessünk a város ikonikus helyére. Csodálatos festményeket és szobrokat láttunk.
A múzeum után egy parkban a földön, -2 fokban ebédeltünk. Bár ez csak nekünk volt meglepő, mert ez a hely valamilyen karizmával bírt s rengeteg diák itt étkezett. Macaronok sokaságával a táskánkban, elindultunk bowlingozni a csapattal s egy kivülről inkább érdekes, mint szép ajtó üdvözölt minket, melyen a francia diákok berohanva mutatták érdeklődésüket e sport iránt. Mindenki jól játszott bár a hely hangulata valamilyen tudatalatti befolyás alá helyezett s igy élvezet volt a játék. A bowling után páran még elvillamosoztunk a Modern Apokalipszis Szőnyegciklus múzeumba melyben csodálatos szőtt szőnyegeket láttunk. Az infrastruktúra rendkívül jól kiépített volt. Nagyon szép volt Angers és a jövőben is szeretnék majd vissza térni ide.
Az utolsó nap utazással telt. A TGV indulása miatt korán kellett kelni, így nem meglepő, hogy mindenki álmosan, félig csukott szemmel érkezett meg a pályaudvarra. Majd egy rövid, kicsit könnyes búcsú után már Párizs felé száguldottunk. Ezen alaklommal nem kellett sokat várni gépünkre. természetesen a hazafelé tartó út soha sem annyira izgalmas, mint az odafelé tartó, de ennek ellenére ez is tartogatott érdekességeket. Néhány ezer kilóméteres magasságban egy rendhagyó földrajz órán vehettünk részt, hiszen megcsodálhattuk az Alpok ezres csúcsait, a Balatont, a Velencei-tavat, a Dunát, és városunkat, Székesfehérvárt is. Egy élő földrajz atlaszt tanulmányozhattunk.
Összességében tehát egy tartalmas hetet tölthettünk el a modern Nyugaton, megismerve egy más ország kultúráját, embereit, ami szerintem mindig izgalmas, ráadásul bővíti az ember látókörét is. Rájöttünk, hogy nem minden francia eszik csigát, megismertük a sópárlás lépéseit, és még sok egyéb okosság birtokosaivá válhattunk. Ezért köszönetet kell mondanunk elsősorban Wasztlné Tanárnőnek, Neil Tanár úrnak, illetve iskolánknak hogy lehetőséget biztosítottak egy ilyen utazás lebonyolításához.