Kortárs lelkiségi képzés jezsuita-ciszterci módra

Élményekben gazdag két napon vehettünk részt márciusban Budatétényben, amitől előzőleg valószínűleg mindenki tartott egy picit legbelül, hogy milyen is lesz. De pozitívan csalódtunk, és elmondhatjuk azt, hogy rendkívül élveztük, és minden iskolából nagyon kedvesek és befogadóak voltak a fiatalok és felnőttek is. Az elején ismerkedős játékokat játszottunk, amik nagyon tetszettek nekünk, főleg a nevünk kezdőbetűjével azonos tulajdonság mondása, csak a végére (több mint harmincan voltunk) kicsit hosszú és unalmas lett a sor eleje, amit túl sokszor hallottunk.
Ezután a beszélgetős ismerkedés is rengeteget hozzátett ahhoz, hogy jobban megismerjük egymás. A kinti mozgásos játékok még jobbak lettek volna eső és hideg nélkül… A délutáni műhelyekben lehetőség volt több téma megbeszélésére, például hogyan jelenik meg a hitélet az iskolában, és az iskolai közösségek, lelkinapok, illetve lelkigyakorlatok bemutatására is sor került. Este és reggel közös ima volt, ahol a Szentírásból olvastak fel, és beszéltek róla a hittantanárok, ami eléggé megérintett minket. Másnap reggel a kinti friss levegő viszonylag jót tett, és tetszettek az ottani játékok is. A nap többi programján kb. mindenki félálomban volt, de így is tudtuk szerencsére élvezni. A képzés témája mellett meg kell jegyezni, hogy az ételek mindig nagyon finomak voltak, illetve a kétágyas szobák is jól jöttek, így nem kellett folyton mindenkivel együtt lenni. Ezen kívül fontos volt számunkra a sok közös éneklés és ima. Összességében nagyon megérte elmenni, és igazán tetszett nekünk, biztos, hogy megyünk a következőre is.
Fábián Kata, Mohl Petra 10. b