Nagyböjti lelkigyakorlat a tantestület számára
A szünet előtti, diákok számára szervezett lelkinap előtt iskolánk tanárai április 14-én délután saját lelkigyakorlaton vettek részt gimnáziumunk dísztermében. A másfél órás közös együttlét és gondolkodás vezetője, az adventi készülethez hasonlóan, ezúttal is dr. Török Csaba atya Esztergom-Budapesti Főegyházmegyében szolgáló plébániai kormányzó, címzetes prépost, a Főszékesegyházi Kincstár igazgatója, az Esztergomi Hittudományi Főiskola tanára, az MKPK Tv-referense volt. A lelkinap témája a szinodalitás és a szinódus volt.
Csaba atya hangsúlyozta, hogy míg a szinódus úton levés, ez egyúttal egy „közösen járás az úton”. Ennek megfelelően már az ősegyházban is jelen volt, hogy az apostolok közül egyik se emelkedett ki, és a kezdetekben az egyház közösségek decentralizált hálózata volt; ez a kereszténység államvallássá válásakor szűnt meg, amikor például a niceai zsinaton a császár állt az élre (ekkor határozták meg például központilag a húsvét dátumát is). Az egyház történetében eredetileg tehát a központosított rendszerszemlélet mindig is hullámzóan működött, a centralizált struktúra igazából a protestáns egyházak megszületésekor nyer teret, mivel ez adta a leghatékonyabb lehetőséget a megfelelő válaszadásra. Fel kell ismerni azonban, hogy a XX-XXI. században a világ megváltozott, a világegyház színesebb, sokrétűbb, globálisabb lett, és ennek a változásnak egy fontos letükröződése a VI. Pál pápa által létrehozott püspöki szinódus intézménye.
Ferenc pápa első egyházfőként kiadott dokumentumában az egyik megfogalmazott társadalmi alapelv: „Az idő a tér fölött áll”. Tehát: mi nem uralkodni akarunk a valóságon, hanem folyamatokat indítunk el, ami az időben bontakozik ki. A folyamatok esetében nem feltétlenül látjuk előre a végeredményt, nem egy megtervezett végkimenettel történik, hanem problémákat vetünk fel, azokra reagálunk érzékeny nyitottsággal. Ferenc pápa is ennek megfelelően (hasonlóan a II. Vatikáni Zsinat pozitív tapasztalataihoz) arra bátorította a híveket, hogy a családszinódus előtt a hívek helyi szinten vessék fel gondjaikat, járják körbe az őket érintő kérdéseket. Ma már a szinódus az egyház konstitutív vonása, nem pusztán egy kiemelt esemény, hanem alapvető működési elv: az egyház szinodális, ahol többeket is meghívnak a vezető püspökökön túl tagnak, hogy a tanácskozásban ők is aktívan részt vegyenek és szavazatukkal hozzájáruljanak a döntések előkészítéséhez. A mostani szinódusban is fontos volt, hogy a kerekasztalos, kiscsoportos tanácskozás során egyenlő arányban vegyenek részt a különféle háttérből érkező hívek. Érdekesség még, hogy Ferenc pápa a szinódus anyaga alapján nem tett közzé saját hivatalos záródokumentumot, hanem az elkészült beszámolók anyagát tekintette az egyház hivatalos tanításának, így a katolikus híveknek az ebben leírtaknak megfelelően kell cselekednie.
2028-ig kitűzött szándék, hogy az egyház kisebb sejtjeiben, közösségeiben is megszülessenek azok a lehetőségek, hogy az egyház szinodálisan működjön. Ehhez a tekintélyről és hatalomról való gondolkodást is újra kell gondolnunk, a piramidális rendszer szerepeit és felépülését kell revideálni.
Latin-Amerika, Afrika és Ázsia közösségei új energiákat és lendületet ad egyházunknak, amelyek tapasztalataiból a sokszor talán fáradt európai hívők és papok is épülhetnek és gazdagodhatnak. Utóbbiak esetében különösen fontos, hogy a papi feladatok ne csupán adminisztratív, rendszerfenntartó szerepet kapjanak, hanem ők is aktív részei lehessenek a közös gondolkodásban, érezzék a hívást, hogy hallassák a hangjukat. Fontos azonban, hogy felnőttként mindenki maga felelős saját tetteiért, attitűdjéért és ő érezze, hogy terepet akar teremteni a gondolatainak.
A szinodális egyház alapértéke a találkozás, ahol a hívő ember kérdéseivel a megfelelő, érintett embereket kérdezi meg, velük beszéli meg gondolatait. Ennek keretében mindenki asszertíven megfogalmazza érzéseit, problémáit és ezzel komolyan tudunk róla beszélni, ami segít minden résztvevőnek saját, a valóságban betöltött pozíciójára is reflektálni. A megbeszélés része ugyanis a meghallgatás is, a befogadás, amiből egy hosszú folyamat eredményeként hívő megértés is születhet, ami elvárások nélküli párbeszéddé formálódva valódi, érzékeny közösséggé alakíthatja az együtt élő embereket, híveket. Mert egyházként a legfontosabb erőforrásunk, hogy Isten gyermekeiként mi mindannyian ugyanannak a közösségnek a tagjai vagyunk sokszínűségünkben és különbségeinkben.
Csaba atya gondolatai után lehetőség volt kérdések megfogalmazására és beszélgetésre is, ahol a résztvevők reflektálhattak az elhangzottakra és saját tapasztalataikat, problémáikat is megoszthatták, megélve, hogy „ha közületek a földön ketten egyetértenek mindabban, amit kérnek, mennyei Atyám mind megadja azt nekik. Mert ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük.” /Mt 18,19-20/