Francia diákcsere program iskolánkban

2025. március 11.-én a késő esti órákba érkezett meg iskolánkba 14 francia diák és 2 kísérő tanáruk.
Másnap az iskolaépületet tekintették meg, részt vettek az intézményünkben egy tanévet töltő AFS-es diákok bemutatkozó programján. Igazgató úr is külön köszöntötte a csoportot irodájában. Ezután 2 tanórát tekinthettek meg a francia diákok. Megismerkedhettek a magyar tanórák hangulatán kívül a menzával is. Délután Székesfehérvár belvárosában tettek sétát Vámosi Attiláné tanárnő vezetésével.
Csütörtökön a magyar és a francia diákok közösen Budapestre látogattak. A Parlament után a Magyar Zene Háza állandó kiállítását tekintette meg a diákcsoport, kísérőik Neil Muggeridge tanár úr és Wasztlné Horváth Gabriella tanárnő voltak.
Pénteken a francia és a magyar gyerekek közösen próbáltak az Erasmus projekttel kapcsolatban az első négy tanóra idején, majd a francia diákok is megtekintették a nemzeti ünneppel kapcsolatos iskolai műsort a díszteremben. Délután szabad program volt.

tovább »
2025.03.19

Angol versenyeredmények

 A Fejér Vármegyei angol nyelvi versenyen az 1. fordulóban nyújtott kiváló teljesítménye alapján a döntőbe jutott:
8. évfolyamon Simicska Noel Zolta 8.A (felkészítő tanár Mózessyné Nagy Henriett).
10. évfolyamon Juhász Aladár Sándor, Punk Izabella, Dudra Dorottya 10.C osztályos tanulók (felkészítő tanár Kotter Zsuzsa).
A Tóparti Gimnázium angol szépkiejtési versenyén 3. helyezést ért el Zsakay Emma 9.B osztályos tanuló (felkészítő tanár Neil Muggeridge). Az országismereti csapatversenyen 1. helyezést ért el Csanádi Jázmin, Dudra Dorottya és Petrovics Adél csapata (10.C, felkészítő tanáruk Kotter Zsuzsa).
Gratulálunk a szép eredményekhez, további sikeres versenyzést kívánunk!
 
Nemzetközi projektnap 2025. március 12.
Az angol-francia munkaközösség meghívására az AFS székesfehérvári szervezetének közreműködésében a világ több országából (Törökország, Indonézia, Olaszország, Thaiföld, Japán) érkeztek cserediákok az angolórákra. A török önkéntes, Gözde segítségével vendégeink prezentációkat tartottak a saját országukról, az AFS programról, a nemzetközi kapcsolatokról és barátságokról. A külföldi előadók mellett a mi diákjaink is készültek előadásokkal a nap 2. felében. A programon a jelenleg iskolánkban vendégeskedő, Angers-ből érkezett francia iskolai csoport is részt vett.
 

tovább »
2025.03.13

It’ s Tea Time!

2025.február 26- án rendezték meg a hagyományos Országismereti Angol versenyt a Tóparti Gimnáziumban.
Csanádi Jázmin, Dudra Dorottya és Petrovics Adél 10. C osztályos tanulók csapata, fantasztikus ppt előadásukkal megnyerte az angol országismereti versenyt! A Lányok a ppt előadás előtt egy quizt töltöttek ki, majd lenyűgöző, humoros előadásukkal megnyerték a középiskolák rangos versenyét. Congratulations!
 
 

tovább »
2025.02.27