Adventi lelki nap iskolánkban

 2024. december 14-én, az országszerte ledolgozandó szombati munkanapon iskolánk diákjai és tanárai számára lelki napot szervezett a hittanos munkaközösség. Az idei közös alkalmunk különlegessége, hogy ezúttal a meghívott atyák és a TeSók és nagyobb diákjaink által vezetett kiscsoportos foglalkozások mellett egyes osztályok idén a gimnázium tanárai által vezetett műhelyek közül válogathattak.

tovább »
2024.12.18

Angol szépkiejtési verseny

December 12-én rendeztük meg az angol szépkiejtési versenyt. A résztvevő diákok készültek egy rövid szöveggel, amit kívülről mondtak el, majd a 2. fordulóban egy számukra ismeretlen szöveget kellett felolvasniuk. A zsűriben Kochné Székely Zsuzsanna tanárnő, Molnár Ferenc tanár úr és Neil Muggeridge tanár úr értékelte a diákok teljesítményét. 

tovább »
2024.12.16

Christmas Party

Az angol munkaközösség Molnár Ferenc tanár úr szervezésében tartotta idei Christmas paryt-ját december 10-én a díszteremben. Zongorán közreműködött Orosz Ágoston igazgató úr, gitáron Jákli Péter tanár úr, Neil tanár úr pedig kvízkérdésekkel tesztelte a diákok tudását. A jó hangulatú délután teázással zárult.
A Christmas party-ról készült felvétel elérhető a Ciszterci Médiacentrum Youtube csatornáján.
 
 
 

tovább »
2024.12.16

Paksi atomerőmű

2024. december 11-én 11. és 12. évfolyamos diákok üzemlátogatáson voltak a Paksi Atomerőműben.  

tovább »
2024.12.12

Ferienlager in Balatonalmádi

Jedes Jahr wird ein Ferienlager für die Schüler unserer Schule organisiert, darauf sich die Teilnehmer schon in der Schulzeit freuen. Die Lager findet in Balatonalmádi statt und dauert sechs Tage, von Montag bis Samstag. Während des Lagers beschäftigen sich die Schüler mit ihrem schon im Voraus ausgewählten Thema. Diese Themen sind immer die gleiche: Mathe, Naturwissenschaft, Sport, Drama, Englisch, Robotik und Deutsch. Die Möglichkeiten sind zwar nicht endlos, aber viel genug, damit jeder Interessent ein für ihn entsprechendes Thema finden kann.
Ich habe dieses Jahr Deutsch zusammen mit zwei Freundinnen gewählt, obwohl um zu sein, es nicht so geliebt war. Aber es war mehr als super. Da unsere Gruppe ziemlich klein war, konnten wir uns sehr
angenehm unterhalten, ohne unsere Stimme erhöhen zu müssen. Für mich war dieser "Deutschkurs" nicht nur spannend, sondern auch nützlich. Diese eine im Juli hat mir eine Menge geholfen, so habe ich im Sommer fast nichts vergessen.
 
Réka Gyói 11.b
 
 

tovább »
2024.12.12

Fánczi Áron Fejér vármegye jó tanulója, jó sportolója

Fánczi Áron 10.c osztályos tanuló idén is elnyerte a Fejér vármegye jó tanulója, jó sportolója címet. Áron az elismerést a tavalyi jeles tanulmányi eredménye, a tollaslabda sportágban elért hazai és nemzetközi szintű, továbbá a tollaslabda, a röplabda és az atlétika Diákolimpiai versenyeken elért kiváló eredményei alapján kapta.
Gratulálunk!
 
 
 
 
 
 
 
 

tovább »
2024.12.11

Végzős diákjaink első búcsúzása

 December 6-án és 7-én délután iskolánk végzős diákjai meghívott tanáraik és családtagjai közösségében ünnepelték meg szalagavatójukat, mely fontos állomás iskolánkban eltöltött utolsó évük során. Rengeteg megható és minőségi műsort láthattunk, ahol a keringők mellett a kötetlenebb osztálytáncok, a vidám képvetítések és a megható búcsúszavak is szerepet kaptak. Minden részt vevő nevében köszönjük a szép élményeket és sok sikert kívánunk nektek az elkövetkező évben! Élvezzétek minden pillanatát!

tovább »
2024.12.11

Adventi lelki megújulás

 Iskolánk hittanos munkaközössége szervezésében december 3-án délután meglátogatta gimnáziumunkat dr. Török Csaba atya az Esztergom-Budapesti Főegyházmegyében szolgáló plébániai kormányzó, címzetes prépost, a Főszékesegyházi Kincstár igazgatója, az Esztergomi Hittudományi Főiskola tanára, az MKPK Tv-referense. A délután során nyitott és őszinte beszélgetést folytatott az összegyűlt tanári közösség tagjaival, ahol tabuk nélkül lehetett beszélni a kortárs kereszténység kérdéseiről, az egyház és a vallás szerepéről a modern, szekularizált társadalomban és arról a mély lelkiségnek az alapjairól, melyet a változó világban is állandó feladatunk hitelesen képviselni. Az együtt töltött bő két és fél órában mi hívekként és vendégünk papként is kölcsönösen megnyíltunk egymásnak, felvállalva kérdéseinket, kétségeinket, dilemmáikat, őszintén megélve a Szentlélek közösséget teremtő erejét, a közös gondolkodásban is megélve a zsoltáros szavait: „Ó, mily szép és mily gyönyörűséges, ha a testvérek egyetértésben élnek!” /Zsolt 133,1/

tovább »
2024.12.11

Floorball Diákolimpia országos elődöntő

A III. korcsoportos lány floorball csapatunk a Fonyódon megrendezett országos elődöntőt megnyerve, bejutott az országos döntőbe.
A csapat tagjai: Drescher Krisztina, Gyurisán Gréti, Pozsai Lizett, Vagyon Emese
Felkészítőjük Miklós Éva tanárnő.
Gratulálunk!
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

tovább »
2024.12.11

Tájékoztatás a lelki nappal kapcsolatban

 A diákok lelki napja négy csoportban fog lezajlani:
1. 5-7. évfolyam: 8:40-kor kezdenek a díszteremben.
2. 8. évfolyam: iskolán kívüli lelki napon vesznek részt külön program szerint
3. 9. a, 9. b, 9. c, 10. c, 11. c, 12. a, 12. b: 9:00 – közös kezdés a sportcsarnokban
4. 10. a, 10. b, 11. a, 11. b, 12. c, 12. d: 9:00-kor kezdés a megadott tanteremben
A 9. a, 9. b, 9. c, 10. c, 11. c, 12. a, 12. b osztályok diákjai - az idei adventi lelki napon először - a tanárok által tartott műhelyek közül választhatnak előzetes online jelentkezéssel.
 Megkérünk mindenkit, hogy egy eseményre csak egyszer regisztráljatok!
A lelki nap menete:
1. közös megnyitó az érintett osztályoknak a sportcsarnokban: 9:00-9:20
2. első választott foglalkozás: 9:30-10:15
3. szünet: 10:15-10:30
4. második választott foglalkozás: 10:30-11:15
5. szünet: 11:15-11:30
6. osztályonkénti élménymegosztás: 11:30-11:50
(a megjelölt tantermekben)
7. választott programzáró vallási esemény: 12:00-13:00
 
Az ehhez tartozó programfüzetet itt találjátok: programfüzet
 
A 9-12. évfolyam tanulói kiválaszthatják, hogy 12 órától melyik lelki nap záró vallási eseményen szeretnének részt venni. Az ezzel kapcsolatos tájékoztatást itt találjátok: programfüzet
 
Az online regisztráció határideje (a tanári lelki napos műhelyekre és programzáró vallási eseményre egyaránt): 2024. december 8., éjfél
A vonatkozó linkeket az érintett osztályok diákjai a KRÉTA felületén keresztül fogják megkapni.
 

tovább »
2024.12.03